fbpx dr. Székely Anetta | Budai Gasztroenterológiai Centrum Ugrás a tartalomra

dr. Székely Anetta

Gasztroenterológus

1971-ben születtem Budapesten.   2000-ben a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végeztem általános orvosként, majd a Semmelweis Egyetemen 2006-ban belgyógyász, 2010-ben pedig gasztroenterológus szakvizsgát szereztem. 

Kórházi gyakorlatra 2000 és 2008 között  a Szent Rókus Kórházban, majd több mint tíz évig az Uzsoki utcai Kórház II. számú Belgyógyászati és Gasztroenterológiai osztályán és endoszkópos laborjában tettem szert. Részt vettem a  nemzeti CRC (colonoscopos) szűrőprogramban is. Jelenleg a XV. kerületi szakrendelőben dolgozom gasztroenterológus főorvosként.

Fő szakmai érdeklődési területem  a reflux-, és fekélybetegség,  az IBS, coeliakia, laktóz intolerancia, gyulladásos bélbetegségek kezelése és gondozása, a diagnosztikus és terápiás gyomor- és vastagbél endoszkópia (fekély-, polyp-, daganat, stb.). 

Munkám során fontosnak tartom a prevenciót, az egészségmegőrzést, betegeim komplex kezelését -gondozását.

A beteg emberek gyógyításának szeretete generációk óta a családunk életének részét képezi. Egy óvodás kisfiam van, aki már most szereti „gyógyítani” a családot. A férjem egy nagyvállalat Medical Centerének vezetője és mellette a háziorvosi szakvizsgára készül. Így az orvosi hivatás, az egész családot átszövi.

    Rendelési idő

  • Péntek 08:00 - 13:00

A Budai Gasztroenterológiai Centrumban elérhető szolgáltatások

Sebészet

Munkánkat 2018. novemberétől sebész is segíti. A sebészeti kórképek diagnosztizálása, sebészeti konzílium és vélemény kérés rendelőnkben elérhető. 

A korrekt és alapos ellátás záloga dr. Szíjártó Attila tapasztalata és magas szintű felkészültsége. 

Részletek

Pszichológia

Az emésztőszervi  panaszok hátterének felderítésében nagy segítség számunkra Görözdi Ráhel pszichológus.

Gyakran előfordul, hogy a hasi fájdalom, puffadás vagy egyéb tünetek oka nem szervi elváltozásban, hanem lelki, pszichés vagy stressz eredetű problémákban keresendő.

Részletek

Gasztroszkópia-gyomortükrözés

Ne féljen a gyomortükrözéstől! Gyomortükrözés (gasztroszkópia) a nyelőcső-gyomor-patkóbél betegségeinek elengedhetetlen, leginkább célravezető vizsgálati metódusa.
Részletek

Kolonoszkópia-vastagbéltükrözés

Ne féljen a vastagbél tükrözéstől! A vizsgálat kellemetlen lehet, azonban nem fájdalmas. Rendelőnkben altatásos vizsgálatra is van lehetőség.
Részletek

Altatásos vizsgálatok

A betegek lehető legnagyobb kényelme és a biztonságosság további fokozása érdekében, bódításban vagy altatásban is végzünk vizsgálatokat. A hozzátartozó mindvégig a páciens mellett lehet.
Részletek

Gyermek-gasztroenterológia

Gyermek gasztroenterológiai konzultáció is elérhető. Terveink közt szerepel a gyermek endoszkópos vizsgálatok bevezetése is.
Részletek

Dietetikai tanácsadás

Dietetikus kollégáink segítségével komplex terápiás tervet tudunk felállítani. Az emésztőszervi betegségek széleskörű kezelésének a helyes táplálkozás és az egyénre szabott diéta szerves része.
Részletek

Vastagbélrákszűrés

Ne késlekedjen, kérje a szűrővizsgálat megszervezését! A leginkább célravezető és leghatékonyabb szűrővizsgálati módszer a vastagbéltükrözés.
Részletek

Hasi ultrahangvizsgálat

A hasi ultrahangvizsgálat az emésztőszervi panaszok kivizsgálásának első lépése. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és rendkívül sok információval szolgál.
Részletek

Laborvizsgálatok

Mindenre kiterjedő, speciális vizsgálatokat is kiszolgáló labor és vérvételi lehetőség áll rendelkezésünkre.

Részletek

Laktózérzékenységi vizsgálat

A hagyományos, úgynevezett H2 teszt rövid várakozási idővel érhető el nálunk. Valamint bevezettünk egy gyors laktózérzékenységi vizsgálatot is, melyet gyomortükrözés során vett vékonybél mintából végzünk.
Részletek

Fruktózérzékenyésgi vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszthez hasonlóan történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 

Részletek

Bélflóra vizsgálat

A vizsgálat a laktózérzékenységi vizsgálatnál részletezett H2 teszttel történik. A vizsgálat fájdalmatlan, egy kicsit időigényes, de igen érzékeny és célravezető. 
Részletek

Helikobaktérium (Helicobacter pylori) vizsgálata

A Helicobacter pylori jelenléte egy igen gyakori bakteriális fertőzés. Sokszor nem is derül rá fény, azonban panaszos betegek vizsgálata során, nemtől és korcsoporttól függően, 50-60 %-ban is igazolódhat.
Részletek

Forduljon hozzánk bizalommal, írja meg kérdését!

1117-Budapest, Fehérvári út 82.